Szeretem figyelni az embereket. Szeretem tudni, hogy mi zajlik körülöttem a világban. Szeretek kérdéseket feltenni, majd választ találni rájuk. Ami sajnos nem mindig sikerül.
Mostanában sok szó esik a mai fiatalokról. Számtalanszor lehet hallani a “bezzeg a mi időnkben” kijelentéseket a szülőktől, nagyszülőktől. Bevallom, ez engem néha idegesít, így nem gondoltam volna, hogy valamikor én is ezt fogom mondani.
Pedig ennek is elérkezett az ideje. A magam huszonegy évével értetlenkedve állok a mai (természetesen tisztelet a kivételnek!) tinédzserek előtt. Itt most elsősorban nem a megtévesztésig hasonló külsőre gondolok, hanem a viselkedésükre. Nem ítélem el őket, csak egyszerűen nem értem, nem tudom, mi lehet a dolgok hátterében.
Amiről most konkrétan szó van, az a gyermekkor hiánya. Amikor én tizenhárom voltam – és valljuk be, az még nem is volt olyan régen -, voltak szabályok az életemben. Nem voltam zárkózott kamasz, mindig szerettem a barátaimmal lenni, de az nem azt jelentette, hogy péntek esténkét a sárga földig isszuk magunkat. Igazi felcseperedő csajokként pletykáltunk, zenét hallgattunk, sétálgattunk, tervezgettük a jövőt, mert alig vártuk, hogy végre felnőttek legyünk. De tudtuk, hogy mindennek eljön majd a maga ideje…
Egyáltalán nem tartom jó dolognak, ha ezek a lányok túl korán kezdenek el szerintük “felnőttes” dolgokat csinálni. A szexualitásról nem is beszélve. Elgondolkodtató, vajon egy olyan fiatal, aki még a tizenötöt sem töltötte be, és máris aktív szexuális életet él, milyen lesz a húszas-harmincas éveiben? Gyakran mondják, hogy ki fog égni. Szexuálisan, és érzelmileg is.
Mert az tuti, hogy a mai lányok fizikailag sokkal hamarabb érnek, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ám abban biztos vagyok, hogy lelkileg, érzelmileg nem.
Tizenévesen egy éjszakás kalandokba keverednek, többségük nem tudja, milyen az, ha egy fiú valóban udvarol nekik. Fogalmuk sincs, milyen egy első randi, az első csók, az első igazi, romantikus szeretkezés azzal az emberrel, akit szeretsz, és aki viszont szeret. Aki tisztel, és másnap te leszel az első, akit felhív, nem a legjobb haverja, akinek részletesen elmeséli, hogy a “kiscsaj milyen volt az ágyban…”
Mindent gyorsan akarnak. Felszínes kapcsolatokat alakítanak ki, a virtuális térben élnek és léteznek, és közben nem fejlődnek.
Azt hiszik, mindenük megvan, ha rendelkeznek okostelefonnal, a legdivatosabb ruhákkal, és egy olyan sráccal, aki a környezetükben menőnek számít.
Nemrég voltam egy fesztiválon, ahol egy csapat 12-13 éves lányt állt körül egy tucat, náluk tíz évvel fiatalabb srác. A társaság jól szórakozott, a lányok persze iszonyú hangosak voltak, de egy fesztivál már csak ilyen. Úgy tűnt, igazán boldogok, és szinte biztos voltam benne, hogy közülük egy jó páran alkalmi kapcsolatba bonyolódnak majd az éjjel. Feltettem hát magamnak a kérdést…Mi az, ami ezeknek a lányoknak van, és nekem nincs? Önbizalmuk – válaszoltam meg gyorsan, ám biztos vagyok benne, hogy ez sokszor a látszat. Aztán gondoltam, megfordítom a dolgot…Mi az, ami nekem van, és nekik nincs? A válasz egyszerű: igazi gyermekkor.
www.telegraph.co.uk
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: