“Fura az ember szíve. Életünk során hányszor sebzik meg, törik szét, rakják össze. Hány megpróbáltatást, kudarcot, bánatot, csalódást kell átélnie. Egészen addig, amíg végül már nem bírja tovább, és megszűnik dobogni. Ez egy megállíthatatlan, elkerülhetetlen folyamat.
Mindenkinek fáj a szíve az élete során – kinek ritkán, kinek gyakrabban. Én sajnos az utóbbiak közé tartozom. Legszívesebben kitépném a helyéről és elhajítanám a lehető legmesszebbre. Szeretnék nem érezni, szeretnék immúnis lenni minden fájdalomra. Szeretnék meghalni.
Önkéntelenül is felkacagok. A kád forró vize éget, mégis elviselhetőbb, mint az, ami belülről mar. Átkarolom a felhúzott térdem, és himbálózok előre, aztán hátra. De ez sem nyugtat meg.
Égés? Egy megvágott ujj? Esetleg egy törött kéz? Mindegyikre van orvosság. Kivéve a szív fájdalmára.“
Alíz Turner: Sötét paradicsom
Borzasztóan erős a kötelék köztem és a könyv között. Talán azért, mert az első, vagy azért, mert annyira mélyről jött, hogy néha megrémített. Sajnáltam, amikor befejeztem. Sajnáltam, hogy vége lett, mert minden egyes percét élveztem.
Bár a könyv nem rólam szól, nem valós történetet mesél el, mégis az élet írta. Az olyan emberi érzések, mint a félelem, a magány, a szeretet, a szerelem…
Minden jónak vége szakad – gondoltam, amikor kikerült a kezeim közül. Ma már inkább úgy fogalmaznék, hogy a Sötét paradicsom szakasza ért véget. Most jön egy másik, egy új, egy valóságosabb.
Sokan úgy gondolják, hogy naiv vagyok. Hogy egy olyan álmot kergetek, amely csak nagyon keveseknek adatik meg. Hogy egy olyan útra próbálok rálépni, amelyik még nincs kikövezve. Lehet, hogy igazuk van. De az is lehet, hogy tévednek. Nem tudhatom meg, egészen addig, amíg bele nem fogok – újra.
Az írás számomra a kifejezés olyan eszköze, amiről nem akarok, és nem is tudok lemondani. Mert ha valamit nem tudok elmondani szóban, akkor leírom. Ha kell, egy bejegyzésben, ha kell, könyv formájában.
Mert csodák nem születnek a négy fal között. Nem jön létre valami új, valami igazán eredeti dolog, ha félünk az elénk kerülő akadályoktól.
Nehéz? Igen. De az igazán jó dolgokra érdemes várni. A kivételes dolgokért megéri küzdeni. És így minden áldott nap erősebb leszek!
